Home

Bármikor elérhető zárjavítás.

Written on 2016-06-02   By   in Egyéb

zárjavítás

zárjavítás

A makacs zár az egyik legrosszabb fajta zár! Néha működik, néha meg fél percet is kell szórakozni vele, amíg jutunk vele valamire. Mindez annak a jele, hogy a zár “elfáradt”, hogy nem stimmel vele valami. Nem szabad megvárni, amíg teljesen beadja a kulcsot, hanem már jóval korábban zárjavítás mellett kell dönteni! Sokkal bosszantóbb addig használni egy zárat, amíg mondjuk bele nem törik a kulcsunk a zárba, mintsem a megfelelő időben szakembert hívni. Tudni kell, hogy a zárjavítás nagy szakértelmet igénylő művelet. Semmiképpen ne kíséreljük meg mi magunk ezt megvalósítani, hiszen nagy valószínűséggel nem fog menni, s csak azt fogjuk elérni, hogy zárjavítás helyett immár zárcserét kell lefolytatni. Ha a zárszerelő szaki úgy ítéli meg, hogy a zárjavítás már nem megvalósítható, akkor is zárcserét fog javasolni, melyet érdemes lesz meg is fogadni. (Ennek az oka általában a zárszerkezet kopása lesz.) Amennyiben Budapesten, Székesfehérváron, Debrecenben vagy Miskolcon kell a zárjavítás munkáját elvégezni, úgy a Zárbarát szerelői fél-egy óra alatt a helyszínen tudnak teremni, s azonnal neki tudnak látni a szerelésnek. A Zárbarát telefonszámai éjjel-nappal hívhatóak, hiszen  – mint tudjuk – a zárak képesek a legrosszabb pillanatban bedögleni!

A honlap további használatához a cookie-k használatát el kell fogadni. További információ

A cookie-k beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás